Stroke után

Kérdés

Édesapámnak októberben stroke-ja volt, amiből szépen felépült. Segédeszköz nélkül tud járni, a beszéde is szinte teljesen a régi. A karja teljesen béna volt,vállból nem tudta emelni. Január óta masszíroztatjuk és kimozgatja egy gyógymasszőr hölgy, gyógytornára nálunk nincs lehetőség. Annyit javul,hogy már meg tudja emelni a karját, de könyéktől még mindig szinte teljesen béna. A hüvelykujját tudja rendesen mozgatni, a többit csak ökölbe mozdítja befele, de kinyújtani egyáltalán nem tudja.Vannak esetleg erősítő gyakorlatok, amivel az ujjak kinyújtását tudnánk elősegíteni és itthon mi laikusok elvégezhetnénk, karját erősíteni tudnánk könyöktől. Mit tehetünk?

Válasz

Összegyűjtöttem Önöknek néhány gyakorlatot.

Vállgyógytorna: támla nélküli (lehetőség szerint) széken ülve, mindkét karral végezze 5-6-szor ismételve.

  • Karok lazán test mellett lógva. Nagy lélegzetvétellel, lapockazárással kiegyenesedik, tenyerét előre fordítja. Kilégzéssel karját kisujj vezetéssel test mögé viszi, ellazít.
  • Összekulcsolt karok ölben pihenve, egyik kéz a másik könyökét fogja. Kulcsolt karokat magasra emeli, megtart, majd ölbe visszaengedi lazítva.
  • Váltott karral "hátmosás", arc előtt hátra nyúlva keresztbe a lapockáig.
  • A tenyereket tegyük csípőre (négy ujj előre-, hüvelyk hátranéz), könyököket előre-hátra mozgatva nyitjuk-zárjuk a lapockákat.
  • Kéz a vállon, könyököket oldalra emeli, kezeket fejtetőre teszi, megtart, majd a karokat magasba nyújtja fül mellett, megtart, visszateszi fejtetőre, megtart, vissza vállra, és ellazít.
  • Kezeket a dereka mögött összekulcsolja. Az egyik kéz elhúzza a másikat oldalra a másik ellenállása ellenében, majd fordítva.
  • Az egyik kéz a másik könyököt fogja meg egyszer a háta mögött, majd a feje fölött.

Az egészséges oldalon elvégzett gyakorlat a mozdulat beidegződését könnyíti meg, és reflexes úton az ellentétes oldalon is normalizálja az izomtónust, javítja a keringést. Ezt nevezzük konszenzuális hatásnak.

Gyűjtöttem néhány ujjgyakorlatot:

  • Kézhát az asztalon, ujjak terpeszben. A hüvelykujjat fordítsa be a kisujjhoz és vissza.
  • Hüvelykujjat egyenként hozzáérint a többi ujjhoz, majd kinyújt.
  • Hüvelykujjal egyenként végigsimítja az ujját ujjbegytől a tenyeréig.
  • Összes ujjvéget összetesszük (ujjbegyérintés), majd hirtelen kinyújtjuk az ujjakat.
  • Az összezárt ujjakra gumikarikát teszünk és azt próbáljuk szétfeszíteni.
  • Tenyerek az asztalon, nyújtott ujjak. Ujjakat terpesztjük és zárjuk.
  • Nyújtott ujjakat egyenként felemeljük és visszahelyezzük.
  • Félig hajlított ujjakat egyenként felemeljük, visszatesszük.
  • Ujjal egyenként körözünk két irányban.
  • Ujjat egyenként jobbra-balra csúsztatjuk az asztalon.
  • Két ujj közé kis pálcikát, gyufaszálat, rövid ceruzát fogunk. Fölemeljük és visszahelyezzük. Váltogathatjuk az ujjpárokat.
  • Ujjakkal egyenként borsószemet, kis golyót pöckölünk előre.
  • Két ujjal felszedünk egy borsószemet és azt forgatjuk két irányban. Ujjpárokat váltogathatjuk.

Az izomerő szintjének megfelelő gyakorlatokat kell elvégezni. Minél gyengébb az ujj, annál kevesebb a variációs lehetőség, és naponta több, rövidebb tornával kell erősíteni. Ahogy erősödik, úgy lehet bevonni ellenállást: befőttes gumit ujjvégekkel szétfeszít, súlyt ujjvéggel felemel, imatartásban szemben levő ujjak birkóznak.

Váliné Fekete Szilvia
gyógytornász, egészségügyi szaktanár

KÉRJEN IDŐPONTOT! >>> Elérhetőségeink