Térdprotézis beültetés után – pihentessem, erőltessem?

Kérdés

Tíz napja kaptam bal térdembe teljes protézist tengelykorrekcióval. Varratszedés után már ránehezedhetek, de most olyan érzetem van, mintha a műtött lábam kb. 2 cm-rel hosszabb lenne. A csípőm is ennek megfelelően tekeredik, így igen komoly deréktáji panaszokat generál, sőt ágyéktól lefelé még zsibbad is néha a műtött láb. A térdem pedig alig hajlik és duzzadt is az eddig végzett gyógytorna ellenére. Tanácsból van bőven: pihentessem és erőltessem. Jó, jó, de melyiket mennyire, mikor az az érzésem, ha tovább feszítem az izmot, vagy ínt, elszakad. Hálás lennék a szakember tanácsáért.

Válasz

A műtét után néhány nappal fel kell állni és járókerettel járnia kell. Mozgatógéppel (CPM) és gyógytornával azonnal megkezdhető az utókezelés. A gyógytornász által megadott feladatokat naponta 20 percig kell végezni - fájdalomküszöbig - az első három hétben főleg háton fekve, a térd alatt támasztott hengerpárnával. Az ennél több, speciális gyakorlat megtervezéséhez, vezetéséhez, helyes végrehajtásának ellenőrzéséhez mindenképpen személyes közreműködés szükséges.

Gyógytorna gyakorlatok hátonfekve:

  • térdhajlatot leszorít, tart 8-10 mp-ig, ellazít
  • bokakörzés, bokaintegetés
  • feneket összeszorít, tart 5 mp-t, lazít
  • talpa alatt a labda, lassan kigurít térdnyújtásig, majd visszagurít térdhajlításig
  • tenyérre, sarkára támaszkodva popsit megemel, tart 3 mp-t és lassan leenged

A vénás érelzáródás szövődményeinek (trombózis, embólia) hatékony megelőzéséhez vénás tornát is végezzen.
Három hét elteltével a beteg oldalára fordulhat, és ebben a testhelyzetben is tornázhat. Fontos, hogy ilyenkor a két lába között végtaghossznyi párna legyen, ami a teljes végtagot alátámasztja (sarka ne lógjon le).

A terhelés szabályai: a kórházban az első 10 napon járókerettel, majd könyökmankóval. A hatodik hétig a két mankóval kell járni, majd fokozatosan egy mankóra, s a nyolcadik héttől a bottal való terhelésre lehet áttérni.
A járásképesség teljes helyreállítása kb. három hónapot vesz igénybe. Az orvosi kontrollon döntenek a mozgásszervi és röntgenvizsgálat alapján a terhelhetőség további módjáról.

Áttérés bothasználatra csak akkor lehetséges, ha a járás minősége nem romlik. A botot mindig az operált lábbal ellentétes oldalon kell használni! A bot teljes elhagyása akkor, ha a járás minősége nem romlik.

Amennyiben a fent leírtaktól eltér a gyógyulási ütem, vagy tartós zsibbadás, extrém fájdalom jelentkezik, jelezze és mutassa meg orvosának!

Váliné Fekete Szilvia
gyógytornász, egészségügyi szaktanár

KÉRJEN IDŐPONTOT! >>> Elérhetőségeink