Bokatörés – terhelés fokozatosan?

Kérdés

Kapcsolódva a fórumban található egyik kérdéshez, tájékozódnék magam is: a tegnapi nap kaptam egyhetes fekvőgipsz után járógipszet, supramall. törés miatt nem lehetett könnyebb műanyagot, csak szoros gipszet. Az orvos nem oktatott ki, de annyit mondott: teljesen terheljem a lábam, attól gyógyul, járókeretet nem is ad ezért.
 
Tanácsaiban azt olvastam többször, hogy a terhelésnek fokozatosnak kell lenni. Tornát egyáltalán nem mondott az orvos, viszont beírta a kezelőlapra a javaslatok közé, ahonnan viszont hiányzik a terhelés javaslata. A torna mibenlétéről tehát semmit nem közölt.
Ön szerint mi a helyes? Az Ön által javasolt tornagyakorlatokat végzem első naptól kezdve, annyi különbséggel, hogy mivel a sérült lában combizmának egyik idege paralízis miatt béna, ezért ezzel a sérült lábbal a levegőben felemelt lábbal végzendő torna és a biciklizés is kimaradt. Van ezt helyettesítő, Ön által javasolt megoldás?

Válasz

Életkora, fizikai állapota, állóképességi kondíciói alapján az orvos úgy ítélhette meg, hogy nem szükséges a járókeret. Ilyenkor néhány hétig botot vagy mankót érdemes használni teljes terhelés esetén is. Ennek helyes használatát a körzeti gyógytornász tudja betanítani.

A fokozatos terhelés naponta többszöri, rövid ideig tartó sétát, tornát jelent eleinte, majd az idő haladtával kevesebbszer, de alkalmanként hosszabb időt igénylő sétát, gyógytornát takar.

A tört láb parézise miatt ép oldalon fekve, a sérült láb alátámasztásával (óriáslabdán, emberi kéz megtartásával, vagy hevederes felfüggesztés által) lehet, kell erősíteni a lábat. Ha a parézis a járását nagymértékben nehezíti, konzultáljon háziorvosával a járókeret és a gyógytorna szükségességéről.

Váliné Fekete Szilvia
gyógytornász, egészségügyi szaktanár

KÉRJEN IDŐPONTOT! >>> Elérhetőségeink