Manapság a kötőszövetre ható eljárások reneszánszát éljük – szinte havonta jelenik meg egy új, többnyire gyógytornászok által használt innovatív metódus. Ide tartozik a teljesség igénye nélkül a kötőszöveti reflexmasszázs, a Terrier-féle lágyrészmobilizáció, a Simons-Travell-féle trigger- és tenderpont terápia, az SMR fascia technika, a craniomandibuláris kezelés, a DEEP metódus, az oro-myofascialis manuálterápia, a Typaldos-féle fascia disztorziós modell, a Bowen módszer, vagy éppen az oszteopátia.
Emellett még sok speciális technika létezik, melyek olykor csupán variációi a felsoroltaknak. A különböző módszerek kidolgozói minden esetben ugyanarra a megfigyelésre alapozták rendszerelméletüket. Eszerint a problémák hátterében a fascia szerkezetváltozásából eredő nyomásfokozódás áll.
Ez okoz működési elégtelenséget, illetve kelt fájdalmat az ott lévő fájdalomérző receptorokon keresztül. Mindegyik szöveti rendellenesség több technikával is megközelíthető, így egy probléma megoldásához több kiindulópont áll rendelkezésre. A terápiás gyakorlatban többnyire egymással kombinálják a technikákat.
A múlt században úgy gondolták, hogy a kötőszövet szerepe támasztó és kitöltő funkciójával ki is merül. Az új kutatások kimutatják, hogy a kötőszövet kiemelkedő fontosságú, mert ez minden más szövetnek a közvetítő, jelző és szabályozó közege.
A test minden sejtes képződményét kötőszövet veszi körül. Minden egyes struktúrát egy kötőszövetből álló pólya (fascia) határol. A belső szerveket – májat, szívet, veséket, lépet – borító vékony hártyát savóshártyának nevezzük. Minden csontot a csonthártya, az izmokat az izompólya, a csoportos inakat az ínhüvely, mint kötőszövetes réteg veszi körül. A nagyobb struktúrákat, mint amilyenek a hasűri vagy mellkasi szervek a hashártya illetve a mellhártya borít be.
A kötőszövetbe ágyazódnak be a hírvivő, tápláló és elszállító rendszerek, az erek, a nyirokerek, az idegek. Sem tápanyag, sem oxigén, sem bomlástermék vagy hormon, enzim nem juthat át máshol, mint a kötőszövetek útvonalán. Az információk a kötőszövet kémiai összetételétől függően közvetlenül vagy közvetve hírvivőanyagok útján cserélődnek a messzebb lévő szabályozó központokkal.
A kötőszövet a mechanikai igénybevételre viszko-elasztikusan reagál, azaz a megrövidülés vagy a megnyúlás változó állapotait veszi fel. A húzást, nyomást, elcsavarodást a kötőszövet elektromágneses jelenségekké alakítja, ezzel is befolyásolva a központi szabályozó szerveket. A gyógytorna a mozgásszervrendszeren keresztül fejti ki hatását előbb a kötőszövetekre, a test minden zugába bejutó hártyák útján pedig bármely távoli szervre.
Erre alapozta ragyogó ötleteit egy amerikai orvos, Andrew Taylor Still, az oszteopátia megalkotója. Ő az ízület fogalmát tágabb értelemben használta, minden egymással érintkező struktúrát ízületnek nevezett el, mert kizárólag kétirányú kölcsönhatásban léteznek, egymás ellenében mozognak. Így az ismert csont-csont ízületen kívül meghatározott "csont-szerv ízületet", például szeméremcsont-húgyhólyag vonatkozásban, megnevezett "izom-szerv ízületet", például csípőhajlító izom-vese kapcsolatában, és "szerv-szerv ízületet", például gyomor-máj párosítással.
Vese vagy gerinc?
A vesék csak a veseartériákkal és vénákkal vannak felfüggesztve a hasi aortára és a hasi fővénára, egyébként szabadon lengenek. A vese körüli tok lazán tartja a veséket - tartalék zsírral kipárnázva. A vese a tokjával együtt a nagy horpaszizmon (musculus psoas) ül.
A vese minden lélegzetvétellel három cm-t mozog fel-le, percenkénti átlagosan 15 légvétellel számolva napi 600 métert vándorol. Naponta 1500 liter vér áramlik át rajta, ebből 150 liter elsődleges vizeletet termel, ebből kb 1,5 liter vizelet választódik ki. Ez a hatalmas teljesítmény rengeteg energiát igényel és a Still-féle "izom-szerv ízület" súrlódásmentes, szabad mozgását követeli meg az optimális működéséhez.
Ismert, hogy gerincproblémák esetén a nagy horpaszizom tónusa mindig fokozott. Ha ez a fokozott feszültség sokáig tart, akadályozza a vesék sikló mechanizmusát. A vesének ellenállással szemben kell dolgoznia, ezért a nehézségtől függően a funkciója válik akadályoztatottá. Vagyis a modern felfogás szerint a veseműködést javíthatjuk a psoas izom speciális manuálterápiájával és a vesetok siklómozgásának akadálymentesítését célzó technikával. Ennek fordítottja is igaz: a vesetok akadályoztatott csúszása hát és térdfájásban nyilvánulhat meg.
Három különböző rendszer
Az oszteopátiás szakemberek három rendszert különböztetnek meg, melyek három anatómiai részterületnek felelnek meg: a parietális, a kranioszakrális és a viszcerális rendszer. A három rendszert egymással összekötő struktúra a már tárgyalt kötőszövetes rendszer, melyen keresztül a zavar minden anatómiai részterületre átjuthat.
A parietális rendszer
Ez a szervezet vázrendszerét jelöli. Ehhez tartoznak a csontok, az izmok a kötőszövetes borításukkal, az ízületek, inak és a szalagok. Ez képezi testünk vázát és gondoskodik a stabilitásról és a mozgáskészségről. A vázrendszernek erősnek és rugalmasnak kell lennie ahhoz, hogy optimálisan elláthassa a feladatait. Still kezdetben a parietális rendszeren keresztül végezte kezeléseit. Tanítványai tették hozzá a viscerális és a kranioszakrális terápiát.
Still számára a csontok rossz helyzete egy utalás arra, hogy az izomszövet, a kötőszövet, az inak, az ízületi tokok és szalagok összeköttetései kiegyensúlyozatlanok. A folyadékpangások és a helytelen eloszlások szöveti feszültségeket és hibás csonthelyeződéseket idézhetnek elő, illetve – megfordítva – ezek folyományaként alakulhatnak ki. A parietális rendszer zavarait számos technikával meg lehet szüntetni, amelyek az adott rendellenes szövetet célzottan veszik kezelésbe. Tulajdonképpen a gyógytornász-manuálterapeuták parietális kezelési síkon dolgozó oszteopaták, természetesen eltérő technikákkal.
A kranioszakrális – koponya-keresztcsonti – rendszer
Ehhez tartozik a koponya, benne az agy a központi és környéki idegrendszerrel, a gerincvelővel és idegekkel, az agy- és gerincvelőfolyadék az azt beborító kötőszövetes hártyákkal. A kranioszakrális rendszer terápiája azon a megfigyelésen nyugszik, hogy az agy- és gerincvelőfolyadék ritmikusan pulzál percenként 6-12-szer. A feltöltődés folyamatában a koponya kicsit szélesebb és rövidebb lesz, a kiürülés fázisában keskenyebb és hosszabb. A ritmikus rezgések csak akkor működhetnek, ha a koponyacsontok bizonyos rugalmassággal rendelkeznek, hogy kísérjék a folyadékeltéréseket. A koponyacsontok közti kötőszövetes összeköttetések lehetővé tesznek egy minimális mozgást, ezáltal a koponya méretének változását. A kranioszakrális ritmus enyhébb formában minden testszövetben észlelhető.
A kranioszakrális technikát Still egyik tanítványa, Sutherland fejlesztette ki és akkora jelentőséget nyilvánított a kranioszakrális ritmusnak, hogy a tüdőlégzés elé helyezve első légzőrendszernek nevezte el. Ezt a primer respiratios mechanizmust, azaz az idegrendszer ritmikus szövetlégzését tartotta a tüdőlégzés és minden többi szöveti anyagcserefolyamat legfelső irányítójának. Idővel csupán erre a kezelésre szorítkoztak a terapeuták, olykor hiányos egészségügyi alapismereteket biztosító gyorstalpalókból kikerülve. Sok oszteopátiás szakember kritikusan szemléli a kranioszakrális terapeuták kiválását, mivel a kezelés az oszteopátia része és a teljeskörűség elvének megsértése nélkül nem lehet különválasztani attól.
A viszcerális rendszer
Ide tartoznak a belső szervek a kötőszövetes burokkal, lemezekkel a hozzájuk tartozó érrendszerrel, idegrendszerrel, nyirokkal, vérrel. A viszcerális rendszer kezelését Jean-Pierre Barral francia oszteopátiás orvos fejlesztette tovább. Megfigyelte a belső szervek saját, percenként 6-8 rezgésből álló mozgását és viszcerális ritmusnak nevezte el. A legtöbb belső szerv kötőszövetes lemezekkel, szalagokkal van felfüggesztve és rögzítve a hasüregben.
A belső szervek szorosan egymás mellett helyezkednek el és sok ponton érintkeznek más struktúrákkal. Számos ponton korlátozódhat a szervek elmozdulási képessége például gyulladás, műtét, szervmegnagyobbodás vagy az erek és idegek belépési pontjainak feszültségváltozása miatt. Az evési szokások, a stressztényezők, a mozgáshiány és egyéb környezeti tényezők nagymértékben csapódhatnak le a belső szervek területén. Az oszteopátiában kiemelt helyi értékkel szerepel a vékonybél, mint energiaszerv, a táplálékfelvétel és a fizikai teljesítmény szabályozója.
A három rendszert bizonyos kezelési technikák egyformán érintik. Ez nagyon igaz a miofasciális és a limfatikus technikákra, idegrendszeri és reflexpont alkalmazásokra.
Az oszteopátiás szakember a miofasciális oldótechnikával kicsi, lassú, nyújtó, szorító és forgató erőket fejt ki az izomzatra a normális tónus visszaállítása céljából. A gyógytornászok által használt és elterjedt speciális fogások átfogóbb rendszert alkotnak: Terrier-féle lágyrészmobilizáció, a Typaldos-féle fascia disztorziós modell, a DEEP metódus, az oro-myofascialis manuálterápia, a Bowen módszer, a Breuss-porckorongmasszázs.
Az oszteopátiás limfatikus technikák
A nyirokrendszer zavartalan működését nagymértékben befolyásolja a testünkben található harántirányú kötőszöveti lemezek állapota. Ezek a lemezek találhatók a koponyában a fejtetőn, a felső mellüreg határán, a mellüreg és hasüreg közötti átmenetben a rekeszizom magasságában, a medencefenék területén és a talpakon. Már kisfokú feszültség is akadályozza a nyirokfolyadék áramlását, szállítását. A limfatikus technikák alkalmazásakor lágy szövetnyomással, vibrációkkal, finom rezgésekkel távolítja el a terapeuta a káros feszültséget a szövetekből, lemezekből.
Chapman oszteopátiás orvos felfedezett olyan reflexpontokat, melyeken keresztül az immunrendszert stimulálni lehet. A neurolimfatikus Chapman-pontok ismerete az oszteopátiás önkezelő program részét képezi. Mi, gyógytornászok limdrenázzsal, bandázzsal, vénás tornával serkentjük a nyirokáramlást, továbbá a physioball-torna ritmusos, kis amplitúdójú, rugózó kitérései, mint direkt impulzusok is jótékonyan hatnak a harántlemezekre. Az önkezelési módszerként az SMR fascia technikát tanítjuk meg a páciensnek.
Az oszteopaták által megnevezett ellenterhelési technika azon a megfigyelésen alapszik, hogy a helytelen feszültségi állapotba került izom a test meghatározott helyein levő reflexpontok fájdalmát idézi elő. Ha a beteg a reflexpont szöveti tehermentesítése céljából egy bizonyos testhelyzetben beállítva marad és rövid ideig megtartja, akkor a neurofiziológiai reflexes folyamatok által normalizálódik az érintett izom állapota. A gyógytornászok a fájdalmas pontok, régiók gyógyítására a reumatológiában, neurológiában, traumatológiában a Simons-Travell-féle trigger- és tenderpont terápiát és a szegmentmasszázst használják.
A vegetatív idegrendszert befolyásoló oszteopátiás fogás a bordaemelő technika, mely megnyugtatja a costovertebralis ízület mögötti idegsejt-csoportosulásokat, így azok aktivitása mérséklődik. A vegetatív idegrendszer akaratunktól függetlenül működik, a belső szerveket és a mirigyeket irányítja. Két részből áll: a szimpatikus idegrendszer stresszhelyzetben aktivizál és a vészreakciót indít el. A paraszimpatikus idegrendszer a nyugalomért, ellazulásért, jó emésztésért felelős. A két rendszer kiegyensúlyozottsága szükséges az egészséghez. A gyógytornászok többek között kötőszöveti reflexmasszázzsal, relaxációval oldják a szimpatikus túlsúlyt.
A parietális rendszerre ható eljárások
Az impulzustechnikával végzett oszteopátiás ízületmanipulációt akkor alkalmazzák, ha egy ízület természetes mozgáshatárai korlátozottak és a helytelen ízületi pozíciót a környező izmok, szalagok, fasciák feszülése tartja fenn. Az oszteopátia egy célzott, kis amplitúdójú impulzussal oldja a gátat. Ismerős lehet ez annak, aki járt már kiropraktikán csontkovácsnál, vagy Cyriax manuálterápián, esetleg Barvicsenkó kiroterápián.
Az oszteopátiás izom-energia technikát az ízületek, izmok és szalagok kilazítására használják, és a feszülés-ellazulás elve szerint működik a beteg aktív együttműködését igényelve. Ilyen metódus régóta megtalálható a neurológiai gyógytornában, mint alkalmazott posztizometrikus relaxáció (PIR technika). Emellett ezen elven működik a gyermekgyógyászatban a Dévény-módszer és a sportrehabilitációban a Sherrington-féle mobilizációs technika.
Az oszteopátiás kiegyensúlyozott szalag- és hártyatechnika a szalagok és a síkhártyák egyensúlyi állapotát állítja vissza. Esés, ütés, belső szervek okozta húzás miatt a túlfeszült szalag abnormálisan illeszkedik. Az oszteopata pontosan megegyező ellenfeszültséget kelt a szalag mentén egy célzott húzással, nyomással vagy szövetcsavarással, ami reflexes úton, reciprok gátlással visszaállítja a szalagok egyensúlyi helyzetét. A neurológiai gyógytornában ugyanezen elven a proprioceptív neuromuszkuláris facilitációval (PNF módszer) és a ritmikus stabilizációval érjük el ugyanezt a hatást.
A kranioszakrális terápia során a kezelést végző szakember kis impulzusok keltésével, nyomásgyakorlással normalizálja az agyi-és gerincvelői folyadék terülését és a rezgési viselkedést. Lényegi elem a koponyaalap ellazítása. A gyógytornászok számos metódust alkalmaznak a feji izomzat és izompólya ellazítására, a koponyából kilépő erek és idegek felszabadítására. Ebbe a körbe tartozik például a Mulligan-manuálterápia, a Glisson-féle húzatásos kezelés, a Cyriax-terápia.
Mint látjuk rengeteg metódus áll rendelkezésre e struktúrák kezelésére. A gyógytorna a mozgásszervrendszeren keresztül fejti ki hatását előbb a kötőszövetekre, majd a test minden zugába bejutó hártyák útján bármely távoli belső szervre. Ma még túlnyomóan mozgásszervi betegségek gyógyítására használjuk a gyógytornát, holnap már a belsőszervi problémák közvetett kezelési módjaként is ismert lesz.
Váliné Fekete Szilvia
gyógytornász-fizioterapeuta, manuálterapeuta, egészségügyi szaktanár