Vállficam teljes szalagszakadással

Kérdés

A véleményét szeretném kérni. Egy hónapja volt egy balesetem a munkahelyemen, a vállamnak dőlt egy ott tárolt áru. Bevittek a kórházba, a diagnózis Tossy 3, vállficam teljes szalagszakadással. Pár napra rá altatás, műtét, helyrerakták a ficamot és percutan tűzéssel, menetes dróttal rögzítették. Másnap mehettem haza, rögzítették a vállamat háromszögletű kendővel.

Ahogy teltek a napok szép lassan javult a helyzet, egész jól tudtam már használni a kezem, jártam kontrollra, minden rendben volt, kendőt három hét után már néha levehettem. Pár napja volt egy rossz mozdulatom, roppant egyet a vállam.

Másnap elmentem vele kórházba, mert fájdalmam is volt, valamint a tűződrót kijjebb csúszott, de még a helyén van. És mivel a drót kintebb van, láthatóan a bőrömet is nyomja, körülötte lilás, de nem szakította át szerencsére. A doktor úr azt mondta, hogy ez az elmozdulás addig nem okoz gondot, amíg a bőrt nem szakítja át. De azóta fáj is a vállam, a műtét utáni időszakban bekövetkezett javuláshoz képest a mozgásterem újra beszűkült, és főleg a kulcscsontom környékén a legkisebb mozdulatokra is fájdalmat érzek, amit ha kicsit megnyomkodok, vagy ott tartom a kezem, akkor enyhül.
Nem tudom ezek alapján tud-e tanácsot adni, mert félek, hogy az elmozdulás következtében valami nem jól fog összeforrni, vagy valami maradandó károsodás következik be.

Válasz

Szakszerű gyógytorna ellátás szükséges (passzív kimozgatás, vezetett aktív mozgatás, tehermentesített aktív torna, majd ellenállásos aktív gyakorlatok). Külső stabilitást kinesio taping alkalmazásával, azaz tapaszkezeléssel lehet biztosítani az izomfűző kialakulásáig.

Váliné Fekete Szilvia
gyógytornász, egészségügyi szaktanár

KÉRJEN IDŐPONTOT! >>> Elérhetőségeink