Gyógytorna szívkatéterezés után

Kérdés

2011. év őszén szívkatéterezésem volt és "stent" beültetésére is sor került. Már akkor tájékoztatott az orvos, hogy a másik oldali koszorúérnél is ugyanezt meg kell csinálni. Most májusban fogok menni a következő beavatkozásra. Előtte is sportoltam, hetente 2-3 órát tornáztam annak ellenére, hogy túlsúlyos és nem éppen fiatal vagyok (58 éves). A második műtét után szabad-e még sportolni és főként milyen mozgásformában? Sajnos úszni nem tudok és nem is szeretem a vizet. Sokat kerékpározom és aerobik órákra járok, ahol nincsenek szökdelések, ugyanis az edző egyben intimtorna tréner is, ezért nem ugrálunk - anélkül is izzadás van az óra végére. Kérem tisztelettel válaszát, véleményét.

Válasz

A funkcionális kapacitás, fizikai terhelhetőség fokozatos növelése két pilléren nyugodjék. Az egyik fontos szempont az Ön szubjektív megítélése a saját fizikai és kardiális terhelhetőségéről, de ezt mindenképp előzze meg az objektív, pl. orvosi kerékpár-ergométeres funkcionális kapacitás meghatározás. Utóbbi alatt azt a legnagyobb terhelést értjük, amelyet a beteg tünet- és panaszmentesen teljesít. A kardiotréning szigorúan a vizsgálatból kiszámított, pontos paramétereken belül végzendő, a mozgásforma lehet kardiológiai gyógytorna, nordic walking, gyógytornász által betanított átmozgató kardiogépes edzés, vagy futás-lépcsőzés-gyorsjárás kombinációja.

Váliné Fekete Szilvia
gyógytornász, egészségügyi szaktanár

KÉRJEN IDŐPONTOT! >>> Elérhetőségeink